Peres ügy a titokban készült felvétel miatt

InfoRádió / MTI
2006. december 8. 16:22
Polgári peres eljárást kezdeményez a beruházó WK Bt. és a kivitelező Murus ZRt. Hantos Enikő, a Nagymező Utcáért Érdekvédő Egyesület egyik vezetője ellen, mivel szerintük egy jogszerűtlenül készített hangfelvételt hozott nyilvánosságra december 7-én.

A beruházó és a kivitelező cég képviselői, akik a hangfelvételen hallhatók, az erkölcsi elégtétel követelésén túlmenően, a nyilvánosság előtt elszenvedett nem vagyoni kár megtérítését is érvényesíteni kívánják - olvasható a Murus ZRt. közleményében.

A felvételt egy, a beruházó által novemberben szervezett lakossági tájékoztatón rögzítették a nyilatkozó tudta és hozzájárulása nélkül.

Nem álltak és nem is állnak kapcsolatban a VI. kerület önkormányzatával - utasították vissza a képviselők azokat a vádakat, amely szerint az önkormányzat politikai okokból késleltette a beruházás megkezdését.

Hantos Enikő, a Nagymező Utcáért Érdekvédő Egyesület egyik vezetője újságíróknak csütörtökön mutatta be a felvételt.

Ezen a WK Bt. magyarországi cégvezetője kijelenti, hogy "elnézést, politikai okokból le voltunk állítva, hogy bármikor tájékoztatást adjunk".

Hantos Enikő a társaság egyik képviselőjének szavait is idézte: "most erre azt tudom mondani, hogy mi már el akartuk kezdeni a választások előtt, de azt mondták, hogy ne kezdjük el".

A közlemény szerint a kivitelező cég a munkálatokhoz szükséges engedélyeket az önkormányzattól független hatóságoktól csak novemberben kapta meg, így nem is érkezhetett "ilyen jellegű" megkeresés az önkormányzati képviselőktől.

A közlemény szerint a Nagymező Utcáért Érdekvédő Egyesület egyik vezetője egy, a szövegkörnyezetből kiemelt mondat "torzításával, félremagyarázásával akar ismét zavart kelteni".

Hantos Enikő a távirati irodának azt mondta: jogszerűen készült hangfelvétel, mivel a társasházak közös képviselőinek és a lakóknak joguk van arra, hogy értesüljenek a beruházás menetéről.

Szerinte a két cég képviselőinek kötelessége, hogy vállalják az ott elhangzottakat.