Mától várják a hívők az új fény eljövetelét

Infostart
2006. december 3. 10:59
Advent első vasárnapjával, december 3-án megkezdődik az új egyházi év.

Az adventben a keresztény ember Krisztus születésének ünnepére készül, de egyben Krisztus világvégi eljövetelére is - mondta el az esztergomi plébános az InfoRádióban.

Varga Lajos emlékeztetett arra, hogy az advent szó várakozást jelent. A hívők az úr - Jézus világvégi - eljövetelét várják, ezért virrasztanak.

Emlékeztetett arra, hogy az advent eredete az Ószövetségig nyúlik vissza, amikor a babiloni fogságba került zsidók a messiás, a szabadító eljövetelére vártak.

A római korban a karácsony a fény ünnepe volt, amikor az új Nap születését ünnepelték - tette hozzá Varga Lajos.

A keresztények ehhez kapcsolták a krisztusi fény várását. Az emberek nem restelltek korán reggel felkelni, elmenni az adventi misékre, várva az új fény érkezését - mondta a plébános.

Emlékeztetett arra, hogy nagyon sok hagyomány alakult ki az évszázadok során, kezdve a betlehemezéstől a koszorú készítéséig.

A koszorú színeinek külön jelentése van. A zöld a remény, a lila a bűnbánat, a rózsaszín pedig az öröm színe.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást