Fegyveres szökés: félmillió a nyomravezetőnek

InfoRádió / MTI
2006. december 2. 10:40
Félmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki Budapest rendőrfőkapitánya Tamás Imre Zoltánra, aki pénteken szökött meg Budapesten a katonai ügyészségről - közölte szombaton a távirati irodával Unger Pál, a BRFK sajtóügyeletese.

Kormos Endre, az InfoRádióban nyilatkozó BRFK-sajtóügyeletes elmondta, hogy a péntekihez hasonló útzárra már nem kell számítani, de Budapest kivezető útjain szúrópróbaszerűen továbbra is megvizsgálhatják a gépkocsikat, és fokozott rendőri jelenlét várható a tömegközlekedési eszközökön, a nagyobb bevásárló központok és pályaudvarok környékén.

A 38 éves elítéltnek úgy sikerült megszöknie, hogy a mosdóban megtámadta az őt kísérő felügyelőt. Az őr súlyosan megsérült, jelenleg kórházban ápolják. A férfi magával vitte a felügyelő Parabellum típusú maroklőfegyverét és két tárban 28 lőszert.

A BRFK pénteken közleményben tudatta, hogy a férfi támadásától tartani lehet, ezért a feltartóztatásával ne próbálkozzanak az emberek.

Tamás Imre Zoltán, akit egy 2003-as benzinkútrablás miatt ítéltek el, mintegy 180 centiméter magas, erős testalkatú, barna hajú, dús szemöldökű, kék szemű, magas homlokú férfi, füle fejéhez simuló, nyaka vastag, szája vékony, halkan beszél.

Az elítélt férfin a szökésekor úgynevezett mákos formaruha volt, amely alatt zöld színű pólót viselt.