Négymilliárd forintot hiányolnak a katolikusok

InfoRádió / MTI
2006. november 30. 17:35
A győri megyéspüspök szerint a kormány évek óta nem tartja be a vatikáni szerződést. Pápai Lajos azt mondta: a kabinet hátrányosan megkülönbözteti az egyházi iskolákban tanuló gyermekeket.

A püspök elmondta: a történelmi egyházak és a minisztérium számítása négymilliárd forinttal tér el az egyházi iskolák kárára.

Az iskolák finanszírozása két részből tevődik össze, az első a diákok száma alapján az államtól kapott fejkvóta, ez körülbelül az iskolák költségvetésének a felét teszi ki. Ehhez járul az a kiegészítő támogatás, amelyhez az önkormányzati iskolák az önkormányzatoktól jutnak hozzá.

Az egyházi iskolák esetében ezt a kiegészítő támogatást a minisztérium utalja át, Pápai Lajos szerint 4 milliárd forintos hiánnyal.

A Szentszékhez fordultak

A püspök hozzátette: a történelmi egyházak képviselői megkérték Hiller István minisztert, mutassa be nekik, milyen módon számoltak a minisztériumban, de erre eddig még nem kaptak választ.

A Katolikus Egyház ezért a Szentszékhez fordult, hivatkozva a vatikáni szerződésre, amely éppen azt tartalmazza, hogy az egyházi iskoláknak is meg kell kapniuk ugyanazt a kiegészítő támogatást, amit az állami vagy önkormányzati fenntartásúak megkapnak.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter korábban azt mondta: folytatják a tárgyalásokat az egyházakkal.