Előzetesben három újabb olaszliszkai gyanúsított

InfoRádió / MTI
2006. november 30. 14:00
Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság újabb három olaszliszkai gyanúsítottat, akik részt vettek annak a tiszavasvári tanárnak az agyonverésében, aki kocsijával elsodort egy helybéli kislányt.

A bíróság harminc napra helyezte előzetes letartóztatásba a három újabb olaszliszkai gyanúsítottat. Velük együk együtt már heten vannak előzetesben.

Szabó József, a bíróság szóvivője a Távirati Irodának elmondta: a három gyanúsított egy 16 éves fiú, egy 31 éves férfi és egy 35 éves nő.

A korábban letartóztatott három férfi fogva tartását a bíróság meghosszabbította, ugyanis letelt az először elrendelt első hónap előzetes letartóztatási ideje.

Kovalik Miklósné, az olaszliszkai önkormányzat igazgatási főelőadója az MTI kérdésére elmondta: a most előzetes letartóztatásba került nő annak a kislánynak az édesanyja, akit a 44 éves tiszavasvári tanár gépkocsijával október közepén elsodort.

Ugyancsak letartóztatták már a kislány édesapját, és testvérét is. Mint mondta, öt gyermek maradt otthon, ellátásukat a rokonság vállalta és biztosítja.

Olaszliszkán október közepén gyermekei szeme láttára verték agyon a 44 éves tiszavasvári tanárt, Szögi Lajost, miután autójával elsodort és könnyebben megsebesített egy kislányt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást