A főváros a Nyugatit és környékét javasolja

Infostart
2006. november 30. 15:31
A fővárosi közgyűlés főként a MSZP és az SZDSZ képviselők szavazataival arról döntött, hogy a Nyugati pályaudvart és környékét javasolja a kormányzati negyed majdani helyszíneként. A Fidesz és a KDNP frakció jobbára nemmel szavazott vagy tartózkodott a kérdésben.

A vitában Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője kétségét fejezte ki a projekt szükségességével kapcsolatban, kiemelve azt, hogy a tervekből nem derül ki például, hogy az új intézmények milyen forgalomnövekedést okoznak. Felhívta arra is a figyelmet, hogy nem készült költséghatékonysági elemzés sem az ügyben.

A szabaddemokrata Bojár Iván arról beszélt, hogy olyan épületek jönnek létre, amelyek a harmadik magyar köztársaságot reprezentálják majd 100-120 évig.

Molnár Gyula az MSZP vezérszónoka pedig kijelentette, hogy az elszórtan működő, drága kormányzati épületek összevonásával hatékonyabban lehet működtetni a kormányt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást