Sólyom visszaküldte a törvényt

InfoRádió / MTI
2006. november 29. 13:55
Sólyom László köztársasági elnök visszaküldte az Országgyűlésnek az utasnyilvántartási adatokkal kapcsolatban, az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között létrejött megállapodás kihirdetéséről szóló törvényt - közölte az államfő sajtófőnöke, Wéber Ferenc.

A jogszabályt november 20-án, 342 támogató és 1 nem szavazattal fogadta el a parlament; az Országgyűlés arról is határozott, hogy a törvény sürgős kihirdetését kéri a köztársasági elnöktől.

A megállapodás lehetővé tenné a légitársaságok számára, hogy az Egyesült Államokba utazóknak a helyfoglalási rendszerben tárolt személyes és részben különleges adatait továbbítsák az amerikai hatóságok számára. Az államfő szerint nem egyértelmű, hogy a nemzetközi megállapodás megfelel-e az adatvédelmi törvények előírásainak.

Sólyom László arra kérte az Országgyűlést, hogy egészítse ki a törvényt olyan szabállyal, amely előírja az érintett kifejezett hozzájárulását az adattovábbításhoz.

Sólyom és az amerikai adatgyűjtés

A beiktatása napján, tavaly augusztus 5-én a Magyar Hírlapban megjelent interjúban a köztársasági elnök azt mondta: "el kell ismerni Amerika súlyát és szerepét, (...) de ne essünk túlzásokba a rendkívüli intézkedésekkel és jogkorlátozásokkal. Én például addig nem megyek - tudósként sem mentem - az Egyesült Államokba, amíg ujjlenyomatot kell adnom."

Sólyom László ugyan nem szó szerint, de lényegét tekintve eddig állta a szavát. Az államfő 2005. szeptember 13. és 15. között részt vett ugyan az ENSZ New York-i közgyűlésén, de oda nem amerikai, hanem úgynevezett ENSZ-vízummal utazott, amelyhez nem kellett ujjlenyomatot adnia.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást