Pénzbüntetést kapnak a kiszavazó szocialisták

Infostart
2006. november 29. 16:47
Pénzbüntetésre számíthat az a két szocialista képviselő, aki a szabad demokratákkal és a Fidesszel együtt megszavazta a nyugdíjtörvényt érintő ellenzéki indítványt, és azok is, akik a Parlament folyosójáról nem értek vissza szavazni - mondta az InfoRádióban az MSZP országgyűlési frakcióvezetője.

A nyugdíjszabályok módosításáról hétfőn döntött az Országgyűlés. Ennek során az SZDSZ támogatásával - a kormány és a szocialisták ellenzése ellenére - a képviselők megszavazták azt az ellenzéki javaslatot, amely az előrehozott nyugdíj megállapításánál a szolgálati időt venné figyelembe.

A voksoláskor szavazategyenlőség alakult ki, így az ülést vezető Világosi Gábor (SZDSZ) szavazata döntött az ellenzéki indítvány javára.

Mindez úgy állhatott elő, hogy két szocialista képviselő is igennel voksolt, a nagyobbik kormánykoalíció két tagja pedig nem volt bent a szavazáskor az ülésteremben.

Lendvai Ildikó elmondta: az egyik igennel voksoló szocialista képviselőről már kiderült, hogy véletlenül szavazott eltérően a frakció álláspontjától.

Elmondta azt is, hogy a frakciószabályzat ilyen esetben pénzbüntetést ír elő a kiszavazóknak.

Hangsúlyozta: tárgyalni fognak a szabad demokratákkal is, az ugyanis nem válhat gyakorlattá, hogy a koalíciós pártok ellentétesen voksolnak. A mostani döntés költségvetési vonzata 15 milliárd forint.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást