Héthavi jutalom egyes közszolgáknak

Infostart
2006. november 28. 12:01
A kormányzati személyügyekért felelős államtitkár szerint akár 7 havi bérnek megfelelő jutalmat is kaphat jövőre az a minisztériumi dolgozó, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt.

A közigazgatási dolgozók új teljesítményértékelésének terve szerint a 12 minisztériumban dolgozó mintegy 6.300 ember 10 százaléka nyújt majd kiemelkedő teljesítményt. Õk kaphatnak majd 4,5-7 havi jutalmat.

Magas szintű munkát a dolgozók 25 százaléka nyújt, míg 55 százalékuk teljesítménye az elvárt szinten van. A fennmaradó 10 százalékot sorolták be a javulást igénylő, illetve az elfogadhatatlan kategóriába.

Szetey Gábor szerint olyan rendszert hoznak létre, amelyben anyagilag és morálisan is megéri majd dolgozni.

Az új teljesítményértékelési rendszert januártól a vezetőkön tesztelik a közigazgatásban.

A nemzetközi üzleti életből érkező államtitkár úgy látja, hogy a közigazgatásban dolgozók nagy szakmai tudással rendelkeznek és nagyon sokat dolgoznak, mégsem kapnak ehhez elég motivációt.

A jövőben ezért - ha a kormány is rábólint - bevezetik a teljesítményértékelési módszert. Megpályáztatnak minden vezető pozíciót, és kialakítanak egy kompetencia alapú képzési rendszert.

Januártól megkezdi a működését a 80 millió forintos költségvetésű, de több száz millió forintos uniós pályázati pénzre is számító Kormányzati Személyügyi Szolgáltató Központ.

Ez veszi át a munkaügyi adminisztráció terhét a minisztériumoktól, így azokban valóban a szakmai munkára tudnak majd koncentrálni.

A kormányzati személyügyi államtitkárság már hozzálátott a közigazgatási dolgozók meggyőzéséhez. A minisztériumokban nem kötelező jelleggel előadásokat tartanak, és külön, de már kötelező képzéseken vesznek részt a vezető beosztásúak.

Szetey Gábor közlése szerint az önkéntes konzultációkon a dolgozók körülbelül 53 százaléka jelent meg, amelyet ő jó aránynak tekint.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást