Gyógyszerhez telefonvonal

Infostart
2006. november 27. 17:30
Úgynevezett minősített tájékoztató információs rendszert is kell üzemeltetni azokban a boltokban, vagy benzinkutaknál, ahol gyógyszert lehet majd vásárolni. Az Országos Kereskedelmi szövetség főtitkára elmondta, egyeztetnek az információs rendszerről az egészségügyi tárcával.

Vámos György közölte: ez lehet egy információs terminál, vagy egy kihelyezett telefon is, amelyen tájékoztatás kérhető.

Hozzátette: a gyógyszereket nem lehet önkiszolgáló pultokra helyezni, hanem elkülönítetten, zárt helyen kell tárolni.

Mint mondta, a magyarországi 160 ezer kiskereskedelmi egység 20 százaléka számára a törvény lehetővé teszi a gyógyszerárusítást.

Arra azonban senki se számítson, hogy januártól már bármelyik benzinkúton vehet fejfájás-csillapítót.

Az üzleteknek ugyanis engedélyeket kell kérniük, az eljárások pedig januártól kezdődhetnek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást