Védelmet kérnek a móri gyilkosok neveiért cserébe

InfoRádió / MTI
2006. november 22. 18:15
A Fővárosi Bíróságon tanúvallomásokkal folytatódott Hajdú László társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt indult büntetőpere. A tárgyaláson meghallgatott két új tanú azt vallotta: tudják, ki követte el 2002. május 9-én a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablást, de a neveket csak akkor árulják el, ha garantálják biztonságukat.

A más ügyek miatt előzetes letartóztatásban lévő szlovák, illetve magyar férfi már tavaly is felvette a kapcsolatot a hatóságokkal, de együttműködési ajánlatukat elutasították, mert semmilyen konkrétumot nem jelöltek meg.

A bíróságon a két férfi most azt mondta: információikért cserébe csak akkor kérnek bármit, ha állításaik megalapozottnak bizonyulnak.

A magyar férfi személyi biztonságot, illetve saját ügyében enyhébb büntetést kért, szlovák társa emellett a móri bankrablókra kitűzött 25 millió forintos nyomravezetői díjra is igényt tartana.

A tanúk csak annyit közöltek: a móri bankrablás hátterében egy biztosítási ügy volt.

A rablással összefüggésben Hajdú Lászlót korábban azzal vádolták, hogy ő szerezte be a bűncselekményhez használt fegyvereket, az új eljárásban viszont már a gyilkosságok elkövetésével vádolják.