Gyógyszerek tűnhetnek el az új törvény miatt

Infostart
2006. november 22. 18:18
Kivonhatnak egyes, veszteséges orvosságokat a piacról a magyar gyógyszergyártók jövőre - mondta a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének szóvivője. Tóth Judit azzal indokolta a várható lépést, hogy a hétfőn elfogadott gyógyszergazdaságossági törvény alapján fizetendő "sarc" elviszi a nyereségük nagy részét. Azt kérik az államfőtől, hogy ne írja alá a törvényt.

Az Országgyűlés által hétfőn elfogadott jogszabály szerint a tb-tmogatás 12 százalékát vissza kell fizetniük a gyártóknak, ám ha túllépik a gyógyszerkasszát, akkor további hozzájárulásokat kell fizetniük. A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége szerint ez az érintetteket a közteherviselés alkotmányos alapelveibe ütköző módon kötelezi befizetésre - mondta az InfoRádiónak a szövetség szóvivője.

Ez az egész magyar gyógyszeripar ellehetetlenüléséhez vezet - hangsúlyozta Tóth Judit, hozzátéve, hogy számításaik szerint a törvény nyomán kiróható befizetési kötelezettségek számos magyar vállalat esetében meghaladják a Magyarországon termelt nyereséget.

A törvény alapján fizetendő "sarc" a szóvivő szerint még a nagyobb cégeknél is elvonja a nyereség kétharmadát, így vissza kell fogniuk a kutatás-fejlesztési tevékenységet, és csökkenteniük kell a beruházások mértékét is.

Ezenkívül előfordulhat az is, hogy szüneteltetik, vagy teljesen le is állíthatják a kis profitot hozó, vagy akár veszteséges gyógyszerek gyártását is - mutatott rá Tóth Judit, aki szerint egy ilyen helyzetben, a nyereségük nagy részének elvonása után nem várható el a gyártóktól, hogy az olcsóbb, kis profitot jelentő generikus termékek gyártására fordítsák kapacitásaikat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást