Gázár-kalkulátort indított a KDNP

InfoRádió / MTI
2006. november 22. 17:46
Gázár-kalkulátort indított honlapján a Kereszténydemokrata Néppárt, a programmal az érdeklődők kiszámolhatják, mennyivel fizetnek majd többet a fűtésért 2007-től.

A program a fogyasztott gáz mennyisége, a családi viszonyok és a jövedelem alapján mutatja meg, mennyit fizetett a fogyasztó idén és mennyit fog 2007-ben.

Deák András parlamenti képviselő hangsúlyozta: a kormány által bejelentett változások nagycsalád-ellenesek, hiszen például kisebb szorzó tartozik a gyerekekhez. A kereszténydemokrata politikus rámutatott: jövőre 200 helyett csak 100 milliárd forintot költ majd az állam a gázár támogatásra.

Soltész Miklós országgyűlési képviselő kiemelte: a legkevésbé rosszul járó réteg is tíz százalékkal fizet majd többet a gázért 2007-ben. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: az áremelések következtében lecsúszik majd a középréteg, amely a szociális háló szétszakadásához vezethet.

A két politikus bejelentette: hamarosan távhő-kalkulátort is elindítanak a www.kdnp.hu oldalon (amely szerda délután nem volt elérhető).

MSZP: téves következtetés

Az MSZP szóvivője közölte: az ellenzéki képviselők nem ismerik az új gáz- és távhőtámogatási rendszert.

Az új rendszer a fogyasztók kétharmadának nyújt segítséget, ezen belül is fokozattan támogatja a gyermeküket, gyermekeiket egyedül nevelőket, valamint azokat a háztartásokat, ahol fogyatékkal élő személy van - tette hozzá Nyakó István.