Bene "nem hátrált ki Gergényi mögül"

InfoRádió / MTI
2006. november 22. 07:53
Az országos rendőrfőkapitány szerint "kifogástalan a kapcsolat" a vezető rendőrtábornokok között. Bene László a köztévé reggeli műsorában azt hangsúlyozta, hogy a televízió elleni támadás éjszakájának vizsgálata szakmai kérdés és "nagyon sajnálja", hogy a vizsgálóbizottság jelentését személyi találgatásokra használják.

Gergényi Péter budapesti főkapitány korábban bírálta a jelentést, elfogultnak nevezte annak megállapításait. Szerinte ennek az az oka, hogy a vizsgálóbizottság vezetője, Ignácz István, Pest megyei rendőrfőkapitány az ő helyére akar kerülni.

Bene László azt mondta, hogy szakmai kérdésekben természetes, hogy előfordulnak nézetkülönbségek, de ő maga valamint a két másik tábornok hosszú ideje kiválóan dolgozik együtt.

Az országos rendőrfőkapitány megismételte: ő maga "nem hátrált ki" Gergényi Péter mögül. Bár a budapesti főkapitány követett el hibákat, de a történtek " az alkalmasságát nem kérdőjelezik meg".

"A rendőrségnek nyugalomra van szüksége, hogy munkáját végezni tudja" - mondta az országos főkapitány, aki bejelentette, hogy még ezen a héten nyilvánosságra hozzák Gergényi Péter tábornoknak a bizottsági jelentést kritizáló véleményét is.