Gyurcsány esete a narancsszínű megyékkel

InfoRádió / MTI
2006. november 21. 14:56
December 5-ére találkozót kezdeményez a miniszterelnök a megyei közgyűlések elnökeivel, akiket Gyurcsány Ferenc meghív az önkormányzati egyeztető fórum következő ülésére is - közölte a kormányszóvivő.

Danks Emese úgy fogalmazott: a kormányfő értékelése szerint a Fidesz belátta, hogy az együttműködés szolgálja Magyarország jövőjét, ezért kész találkozni a megyei közgyűlések vezetőivel.

A kormányszóvivő azután beszélt erről, hogy Ódor Ferenc, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének vezetője, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat fideszes elnöke bejelentette: úgy döntöttek, hogy bár nem hívták meg őket, de ott lesznek a holnapi fórumon.

Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára hétfőn azt mondta: a szerdaira nem, de a következő tanácskozásokra már meghívják a megyei közgyűlések vezetőit is.

A szerdai fórumon a megyei jogú városok polgármesterei és a Regionális Fejlesztési Tanácsok elnökei vesznek részt.

Az október elsejei önkormányzati választás után Heves megye kivételével valamennyi megyei közgyűlésben fideszes elnököt választottak.