Jelentős gázemelés vár a nagycsaládosokra is

Infostart
2006. november 20. 06:46
Jobbnak tartja az új gázár-támogatási rendszert az előzőnél a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke. Szabó Endre az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: a jelentős gázáremelés ennek ellenére is súlyosan megterheli a családokat.

A kormány a múlt héten fogadta el a gáz- és távhőtámogatás új rendszerét, amely alapján január 1-jétől tömbtarifa helyett rászorultsági alapon jár majd támogatás.

Az a háztartás lesz erre jogosult, ahol az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum három és félszeresét, azaz 93.905 Ft-ot.

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke szerint ez az új rendszer jobb, mint a jelenlegi. Ráadásul nem csak azért, mert a jövedelemhez köti a támogatást, hanem azért is, mert más szempontból is figyelembe veszi a nagycsaládosok speciális helyzetét. Számukra ugyanis a felső plafon nem 3 ezer, hanem 5 ezer köbméter.

Szabó Endre ugyanakkor rámutatott arra, hogy a nagycsaládosok egy részének még ez is kevés. Becslésük szerint ugyanis a nagycsaládosok 15-20 százaléka 5 ezer köbméternél több gázt fogyaszt, és így a kompenzáció egy részétől elesik.

A NOE elnöke hozzátette: súlyos probléma, hogy csak a vezetékes gázzal fűtő rászorultakat támogatja az állam. A palackos gázt, fát, vagy villamos energiával használók nem kaphatnak támogatást.

Annak ellenére, hogy a támogatás rendszere jobb, így is jelentős gázáremelés vár a családokra - hangsúlyozta Szabó Endre, aki szerint az új rendszer csupán azt jelenti, hogy a nagycsaládosok egy részénél kisebb mértékű lesz az emelés, mint másoknál.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást