Megkezdődött a szent királylány éve

InfoRádió / MTI
2006. november 19. 18:18
Délután szentmisével kezdődött meg a magyarországi Szent Erzsébet jubileumi éve a budapesti Szent István-bazilikában. Az eseménysorozat a Művészetek Palotájában folytatódik, ahol átadják a Szent Erzsébet rózsája elnevezésű díjat, majd előadják Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumát.

Erdő Péter bíboros, prímás hangsúlyozta, hogy Szent Erzsébet élete, üzenete ma is aktuális: bátran vállalni a házasságot és a gyerekeket.
Kötelesek vagyunk mindent megtenni azért, hogy a társadalom ne valamiféle ajándéknak vagy könyöradománynak tekintse a családok és a gyermeknevelés támogatását - mondta Erdő Péter.

A keresztény szeretetről szólva úgy fogalmazott: "nem elég korrektnek, tisztelettudónak, igazságosnak, barátságosnak lenni mások iránt, hanem úgy kell szeretni a többi embert, ahogy Isten szeret minket".

A szentmisén jelent volt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége, valamint Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is.

A magyar királylány születésének 800. évfordulója alkalmából egy éven keresztül ünnepségeket, kiállításokat rendeznek és zarándoklatokat szerveznek.

Az emlékévet 2007. november 18-án zárják Sárospatakon, ahol ünnepi szentmisét és körmenetet tartanak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Szerdahelyi Csongorral, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtófõnökével
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Interjú Gergely Jenõ egyháztörténésszel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást