Molnár Lajos több pénzt ígér az egészségügyi ellátásra

Infostart
2006. november 17. 13:13
Jövőre az egészségügyben a racionális működésre, az ésszerű átalakításra, a színvonalas ellátásra nagyobb összegek állnak majd rendelkezésre, mint az előző években bármikor - mondta az egészségügyi miniszter a jövő évi büdzsé vitájában.

Molnár Lajos elmondta: esősorban a szakmai programok forrása emelkedik, a költségvetés e célokra 7,6 milliárd forintot tartalmaz.

Véleménye szerint az egészségügy gazdálkodásának átalakítására akkor is szükség volna, ha a költségvetésnek egyetlen forint hiánya sem lenne.

Hangsúlyozta: a kormány 800 millió forintot szán a légi mentés fejlesztésére, a sürgősségi betegellátás fejlesztése keretében pedig további harminc darab rohamkocsit és hatvan darab mentőkocsit szereznek be, több mint egymilliárd forintért.

Hozzátette: átszervezik a koraszülött-mentést, úgy, hogy feladatait a továbbiakban az Országos Mentőszolgálat koordinálja. Molnár Lajos arra is felhívta a figyelmet: a kórházi ágyak kihasználtsága rossz, az üres kórházi ágy pedig költséget jelent.

A felesleges aktív ágyak számának csökkentésével sok milliárd forint takarítható meg, ez a pénz az egészségügyben marad - jelentette ki.
Mint kiemelte, a kormány pénteken nyújtja be a parlamentnek a kórházfejlesztési törvényt.

"A törvény annak a példája, hogyan lehet ugyanannyi pénzből jobb egészségügyet csinálni" - hangsúlyozta a miniszter.

Az átalakításhoz az egészségbiztosító kasszájában 27,5 milliárd forintot különítenek el.

Az egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek előirányzata 2007-ben 1.636 milliárd forint.

A miniszter hangsúlyozta: a vizitdíj és a kórházi napidíj összege ugyan megjelenik a biztosító bevételi oldalán, ugyanakkor a kiadási oldalon is, "biztosítva ezzel, hogy a kormány ígéretének megfelelően ezt a pénzt a szolgáltatóknál hagyja".