Kitüntették Schmidt Máriát és Demszky Gábort

InfoRádió / MTI
2006. november 17. 14:01
Magas rangú állami kitüntetéseket adott át a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete Demszky Gábor főpolgármesternek, Rajk László építésznek, Schmidt Máriának, a Terror Háza Múzeum igazgatójának és Vass Albert Lajosnak, az Operaház miniszteri biztosának.

"Nincs Európában még két nép, amely így kitartott volna egymás mellett, tekintet nélkül a történelem viharaira és képes lett volna erőt és inspirációt meríteni belőle a jövőre nézvést" - mondta a diplomata.

"Mindez ma már jelen van mindkét társadalom tudatában, amit éppen az olyan embereknek köszönhetünk, mint a mai ünnepség főszereplői, akik szenvedélyesen és kitartóan emlékeztetnek bennünket közös történelmünkre" - jelentette ki Joanna Stempinska.
A nagykövet a lengyel államfő nevében a Lengyel Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztjét adta át Demszky Gábor főpolgármesternek, Cséby Géza műfordítónak, a Keszthelyi Művelődési Központ igazgatójának, poszthumusz Osztovics Leventének, az Európa Kiadó nemrég elhunyt igazgatójának, Pálfalvi Lajos műfordítónak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Lengyel Tanszéke vezetőjének, Pörös Gézának, a Duna Televízió alelnökének, Rajk László építésznek és Schmidt Mária történésznek, a Terror Háza Múzeum igazgatójának.

A Lengyel Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét kapta Bérczes László, a Bárka Színház programigazgatója, Krysztof Ducki grafikus, Kirchkeszner Ágnes, a Jövő Háza Központ programigazgatója, Néray Katalin, a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója, Petneki Áron történész, Schiffer János volt főpolgármester-helyettes, Stier Gábor újságíró, Vass Albert Lajos az Operaház miniszteri biztosa és Zimányi Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont és a Nemzetközi Tavaszi Fesztivál igazgatója.