eur:
394.4
usd:
370.17
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Medián: csökkent a Fidesz előnye

A közvélemény a jelek szerint megelégelte a politikai helyzet kiélezettségét, és ennek a változásnak a Fidesz a fő vesztese - olvasható a Medián közvéleny-kutató intézet honlapján megjelentett felmérés összefoglalójában.

A Medián november elején készült országos reprezentatív felmérése szerint a közvélemény "besokallása" módosította a kormányoldal és az ellenzék közötti erőviszonyokat, de az ellenzék belső erőviszonyait is.

Az emberek többsége (54 százalék) továbbra is úgy gondolja, hogy a miniszterelnöknek le kellene mondania, de novemberben már gyakorlatilag ugyanannyian tartották alkalmasnak Gyurcsány Ferencet és Orbán Viktort a kormányfői posztra (40 és 41 százalék) - pedig az előző hónapban még 8 százalékpont volt a Fidesz-elnök előnye.

Az MSZP már októberre túljutott a mélyponton, és novemberre stabilizálódott a támogatottsága, a Fideszé viszont jelentős mértékben visszaesett: a választani tudó "biztos" szavazók körében 22-ről 14 százalékra csökkent az előnye a szocialistákkal szemben.

Az egy héttel az önkormányzati választás után készült októberi közvélemény-kutatáshoz képest 7 százalékponttal csökkent azoknak az aránya, akik biztosra mondják a részvételüket egy "most vasárnapi" választáson, 22-ről 27 százalékra nőtt viszont azoké, akiket "egyáltalán nem érdekel a politika".

A Medián honlapján az olvasható, hogy az előző hónapban még "dobogós" Orbán a hatodik helyre csúszott vissza a politikusok népszerűségi listáján, míg a kormánypárti politikusok népszerűsége - ha szerény mértékben is - növekedett.

A hangulatváltozás potenciális nyertesének tűnik az MDF is. A kisebbik ellenzéki párt támogatottsága a teljes népességben 6 százalékra nőtt, a választani tudóknak pedig 8 százaléka szavazna a pártra; erre az elmúlt tíz évben nem volt példa a Medián felméréseiben.

Ám többségük nem számít "biztos" szavazónak, így a választani tudó "biztos" szavazók körében csak 5 százalékra számíthat az MDF, éppen annyira, mint a helyzetét ugyancsak stabilizáló SZDSZ.

A politikai állásfoglalásokban bekövetkezett változás szerény mértékű általános hangulatváltozással is együtt jár.

Az előző hónaphoz képest egy hajszállal kevesebben mondják, hogy az országban "rossz irányba mennek a dolgok", és valamelyest nőtt a jó irányt érzékelők aránya.

A felmérést november 4. és 7. között készítette a Medián az ország felnőtt népességét reprezentáló 1.200 ember személyes megkérdezésével.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×