Négy kecskeméti fegyőr ellen indult nyomozás hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt. A gyanusítottak nem tettek vallomást.
A Szegedi Katonai Ügyészség helyettes vezetője elmondta: októberben öt fiatalt vittek be a börtönbe rablás gyanúja miatt. Az őrök arra kényszerítették őket, hogy ütlegeljék egymást és ha nem volt elég nagy a pofon, akkor megmutatták, hogy szerintük mekkorát kellett volna ütni.
Lele András hozzátette: a börtönparancsnok a belső vizsgálat után tett feljelentést a Szegedi Katonai Ügyészségnél. Az ügyész szólt arról is, hogy jelenleg tanúkat keresnek és elképzelhetőnek nevezte, hogy a börtön más alkalmazottai ellen is indítanak eljárást.