A civil szektorban egyre nehezebb pénzt szerezni, annak ellenére, hogy a források bővülnek, egyre több pénz áramlik a területre. Ennek a több mint 700 milliárd forintnak azonban a 80 százalékát 1.972 szervezet teszi zsebre - mondta az InfoRádióban a Szociális Innováció Alapítvány elnöke.
Hegyesi Gábor hozzátette: a civil szervezetek 96 százaléka a pénz 20 százalékán osztozik.
Az elnök szerint ha komolyan vesszük a részvételi demokrácia elveit, akkor szükség van a jogalkotás civil vitájára és kontrolljára.
A nyílt törvényalkotás rendszerének megfelelően jogszabály írja elő, hogy csak a civilekkel lefolytatott vita után jöhet létre törvény. Ez azonban a gyakorlatban nem valósul meg - tette hozzá.
Hegyesi Gábor azt mondta, hogy nem hisz civil szektor függetlenségének gondolatában.
Ez nem is lehet cél. Együttműködünk a pártokkal, az állammal, a piaccal, a magánemberekkel a közjót szolgáló gondolatok megvalósításában. A lényeg, hogy sokféle kapcsolatunk legyen - mondta a Szociális Innováció Alapítvány elnöke.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag