Egyre közelebb az új kormányzati negyedhez

Infostart
2006. november 8. 11:38
A Déli Pályaudvart és környékét, a Nyugati Pályaudvart és környékét, valamint a Lágymányosi Hídtól délre fekvő pesti Duna-partot javasolja a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) a tervezett új kormányzati negyed helyszínének a pályázatára beérkezett ajánlások közül - mondta Zelles Sándor, a KVI vezérigazgatója szerdán Budapesten.

A pályázati dokumentációt 33-man vásárolták meg, a tenderre 27 javaslat érkezett. A pályázatot benyújtók között tíz magánszemély, tíz önkormányzat, valamint hét építésziroda van.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság által javasolt helyszínek közül a Westend bevásárlóközponttól északra, a Ferdinánd híd és a Dózsa György út között fekvő terület a legesélyesebb az új kormányzati negyed területének.

A szerint a kabinet a kormányzati negyed építése kapcsán nem kíván nagy, magánkézben lévő területeket vásárolni, a Nyugati pályaudvar környékének zöme pedig a MÁV tulajdona.