Perelnek az elviselhetetlen zaj miatt

Infostart
2006. november 7. 12:08
Egyre nagyobb a forgalom az M5-ös autópálya fővárosi bevezető szakaszán. A Nagykőrösi út mentén lakók ezért kártérítési pereket indíthatnak az elviselhetetlen zaj és légszennyezés miatt. Korábban peren kívül akartak megegyezni az út kezelőjével, a Fővárosi Önkormányzattal, ajánlatukat azonban elutasították.

Lenkey Péter, a kezdeményezést támogató Levegő Munkacsoport szakértője elmondta, hogy az eddig megtett környezetvédelmi intézkedések nem elegendők, ráadásul az út környéki ingatlanok értéke is csökkent.

Sok helyen zajvédő fal sincs, de van ahol csak a házak ablakai elé tudnák felhúzni azokat, így a fényt vennék el. Mindez oda vezetett, hogy az ingatlanok mára eladhatatlanná váltak, az élet pedig egyre elviselhetetlenebb bennük.

Lenkey Péter szerint a lakóövezetben lévő utak kezelője köteles mindent megtenni azért, hogy a forgalom környezeti hatása minél kisebb legyen.

Nem ez lenne az első eset, hogy a lakók a zajhatás miatt perlik a fővárost. Az Egérút közelében élők már kaptak így kártérítést - mondta a Levegő Munkacsoport munkatársa.

Pro és kontra

Egészen másképp látja a képet Tiba Zsolt, Budapest főjegyzője. Szerinte a főváros mindent megtett a Nagykőrösi úti környezetterhelés csökkentésére.

Kijelentette: ahol lehetett, ott zajvédő falakat emeltek, de sok helyen ez sem segített. Mint mondta, a megoldás az lenne, ha csökkenne a fogalom az úton. Ez be is fog következni, ha elkészül az M0-ás körgyűrű és a Megyeri-híd.

Voltak, akik megelégedtek volna azzal is, ha sebességkorlátozást vezetnek be az úton. Tiba Zsolt szerint ez felesleges lenne, úgysem tartanák be az autósok.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lenkey Péter - Levegõ Munkacsoport
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Tiba Zsolt, Budapest fõjegyzõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást