Mikola: "alattomos, ravasz, liberális lopakodás"

InfoRádió / MTI
2006. november 7. 13:17
A Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul, ha az államfő aláírja az egészségügyi tárgyú törvényeket. Ezt Mikola István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője jelentette be. Az

Az Orbán-kormány egészségügyi minisztere közölte: azt remélik, hogy Sólyom László a vizitdíjra vonatkozó passzust nem írja alá, és a köztársasági elnök mérlegelni fogja azt is, hogy minden jogszabályt társadalmi egyeztetés nélkül nyújtott be a kormány.

Mikola István szerint az egészségbiztosító privatizálása a célja a kormány által az ágazatban tervezett reformnak.

Úgy fogalmazott, hogy a kormányzati körök az egészségbiztosító több mint ezer milliárdos kasszáját szeretnék megszerezni.

Egyre inkább látjuk a privatizációra irányuló "alattomos, ravasz, liberális lopakodást" - mondta Mikola István, aki ugyanakkor örömhírnek nevezte, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság 30 millió forintos bírsággal sújtotta a hatvani önkormányzatot a helyi kórház privatizálása miatt.

Elmondta: öt-hat területet tartanak alkotmányosan aggályosnak, ilyen például a társadalmi egyeztetések elmaradása, valamint a hatástanulmányok és a végrehajtási rendeletek hiánya.

A fideszes politikus a vizitdíj kapcsán arra figyelmeztetett, hogy ez az eszköz más országokban sem vált be, Szlovákiában eltörölték, Németországban pedig újra kell gondolni a rendszert, mivel az utóbbi időszakban 400 ezer beteg nem fizette meg a kötelező 10 eurós díjat.

Mikola István szerint a kormány a patikaliberalizáció "leple alatt a globális nagytőke érdekeit akarja kiszolgálni", amely most már a gyógyszerpiacot akarja megkaparintani, és vele együtt egy hivatásrendre épített sok évszázados polgári réteget, a gyógyszerésztársadalmat akarja eltörölni.

Az Orbán-kormány egykori egészségügyi minisztere példátlannak nevezte a kórházi ágyak számának csökkentésére vonatkozó kiszivárgott kormányzati elképzeléseket.

Véleménye szerint a 17 ezres ágyszámcsökkentés miatt több kórháznak be kell majd zárnia, vagy "krónikus elfekvő" intézetté kell válnia, és ez a veszély fenyegeti a Rókus kórházat, a Schöpf-Merei kórházat és a Szent Ferenc kórházat is.

MSZP: szó sincs privatizációról

A Medgyessy-kormány egészségügyi minisztere szerint szó nincs arról, hogy a nemzeti kockázatközösséget bárki fel akarná bontani, vagy, hogy magáncégek kezébe kerülne a társadalombiztosítás ezer milliárdja.

Ha egyáltalán több biztosítós rendszerre állnánk át, az sem erről szólna, hanem arról, hogy szigorú szabályok szerint a közpénzt hogyan használhatják fel a biztosítók - mondta Kökény Mihály.

A kérdés egyenlőre nem időszerű, mert ilyen döntés nem születetett - tette hozzá.

Kökény Mihály véleménye szerint a Fidesz vádaskodik, igyekszik megrettenteni az egészségügy szereplőit, rémképeket fest, de semmilyen konkrét javaslatot nem tesz.