eur:
395.75
usd:
372.09
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Megbukhat a házipénztáradó

A házipénztáradó lehet a Gyurcsány-csomag első eleme, amely megbukik az alkotmányossági vizsgán. A taláros testület hétfőn döntött, sejthetően az adónem ellen. A büdzsében ez ötmilliárdos mínuszt jelenthet 2008-ban, amit adóemelés pótolna.

A Népszabadság úgy tudja: el kell búcsúznia a házipénztáradótól a kormánynak - valószínűleg erre a következtetésre jutott az Alkotmánybíróság az adónemmel kapcsolatos beadványok kapcsán.

A lap úgy tudja, a bírák többségének véleménye szerint nem állja ki az alkotmányosság próbáját a jogszabály. A bíróság álláspontja azonban egyelőre nem ismert, a hivatalos közleményt csak hétfőn hozzák nyilvánosságra, addig a bírák a döntéstől esetlegesen eltérő véleményüket fogalmazhatják meg.

Veres János pénzügyminiszter mindenesetre újabb adóemeléssel pótolná a házipénztáradót, ha azt az alaptörvénybe ütközőnek találta az Alkotmánybíróság.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy az MSZOSZ decemberben újraértékeli a kormányfővel kötött együttműködési megállapodást. Minderről az MSZP székházában, zárt ajtók mögött tárgyaltak.

Pataky Péter a megbeszélések után azt mondta: november elején áttekintik: mely területeken tudnak a továbbiakban is együttműködni.

A Világgazdaság szerint még vonzóbb célpont lehet Budapest, és a kiszervezések kapcsán létrejövő vállalatoknak otthont adó városok éllovasait is hamarosan megelőzheti. A 24-es rangsorban az első 7 helyen indiai város áll. Budapest a 20.

A Napi Gazdaság cikkéből kiderül, hogy az emberek kevesebbet költenek újságra. A felmérések szerint egyedül a 3 bulvárlap, és alig 1 százalékkal a Népszava tudta emelni eladását. A többi lapnál visszaesést kellett elkönyvelniük a kiadóknak.

A pénzcentrum.hu-n arról olvashatnak, hogy a legfrissebb amerikai kongresszusi kutatások meglehetősen érdekes részleteket tártak föl a hitelkártyapiacot illetően: a kártyakibocsátók gyakorlatilag elfogadhatatlan minőségű tájékoztatás mellett változtatják díjaikat, miközben a tengerentúli lakosság értetlenül áll a kiszabott büntetőtételek előtt - hiszen azt sem tudják: miről is szól valójában a hitelkártya.

Mivel a hazai bankok is a növekedés egyik motorjának a hitelkártya-szegmenst látják, érdemes elébe menni a dolgoknak és felkészülni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×