Kormányzati negyed: legyen, ne legyen, hol legyen?

Infostart
2006. november 7. 12:25
Szerdán derül ki, melyik fővárosi helyszínt tartja legalkalmasabbnak az új kormányzati negyed felépítésére a Kincstári Vagyoni Igazgatóság. Az építészek már abban is megosztottak, hogy kell-e egyáltalán új kormányzati negyed?

Több kerületi önkormányzat együttesen indult azon a pályázaton, amit a KVI írt ki a megfelelő kormányzati negyed területének kiválasztására. A pályázók között szerepel Újpest, Újbuda, Csepel és a VI. kerület is.

Leitner József építési szakértő szerint az új kormányzati negyed egyik legfontosabb meghatározója a bérleti díj és az építés költségei lesznek.

Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal volt elnökhelyettese ugyanakkor nagyon fontos szempontnak tartja, hogy a városnak milyen működési előnyökkel és hátrányokkal jár majd a kormányzati negyed megvalósulása.

Az InfoRádiónak Leitner József azt mondta: a Nyugati Pályaudvar környéke jó döntés lehet.

A Csepel-sziget északi részének kormányzati negyeddé történő beépítéséhez viszont közlekedési fejlesztések is szükségesek lennének.

Kévés György Ybl-díjas építész szerint ugyankkor nem feltétlenül szükséges új kormányzati negyedet építeni Budapesten.

A józsefvárosi Orczy Fórum városközpont megalkotója - aki a városképet alakító munkájáért nemzetközi elismerésben is részesült - az Info Rádiónak elmondta: ha mégis sor kerül a beruházásra, azt a Duna pesti oldalán, a Szabadság híd és a Petőfi híd közötti szakaszon lenne célszerű megvalósítani.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
interjú Kévés György építésszel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
interjú Leitner József építési szakértõvel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást