Főszerkesztőt váltott a Magyar Hírlap

InfoRádió / MTI
2006. november 7. 18:43
Farkas György váltja Szombathy Pált a Magyar Hírlap élén - közölte az egyelőre megbízottként dolgozó főszerkesztő kedden. Széles Gábor többségi tulajdonos a döntést azzal indokolta, hogy szeretnék gyorsítani az újság példányszámának növekedését.

Főszerkesztőt vált a Magyar Hírlap, ahol az eddigi vezető, Szombathy Pál helyére helyettese, Farkas György kerül.

Széles Gábor, a napilap többségi tulajdonosa azzal indokolta a döntést, hogy az elmúlt egy évben mintegy tizedével nőtt az újság példányszáma, a váltással ezt a folyamatot kívánják gyorsítani, valamint csökkenteni a még most is jelentős veszteségeket.

Az üzletember ismét megerősítette, hogy a Magyar Hírlapot a közepet jobbról közelítő újságnak képzeli el. A megbízott főszerkesztőt ezért egy terv kidolgozására kérték fel, s ennek ismeretében döntenek a véglegesítéséről. Széles Gábor közlése szerint mintegy egy hetet vehet igénybe mindez.

Szerkesztőségi forrásokból származó információ szerint menesztették Popovics Gizella főszerkesztő-helyettest, valamint a lap két publicistáját, R. Székely Juliannát és Szále Lászlót is. Az index internetes újság úgy tudja, Szombathy Pált az említett három munkatárs elbocsátására kérte fel a tulajdonos, ám ő erre nem volt hajlandó.

Széles Gábor nagyvállalkozó április 11-én hosszabbította meg Szombathy Pál főszerkesztő mandátumát egy évvel, 2007 áprilisáig. A most távozó főszerkesztő március 20-án elismerte, hogy nézeteltérése volt Széles Gábor főtulajdonossal a Magyar Hírlap aznapi címlapja kapcsán, de a vita elcsitult.