Lenin élt, él és élni fog?

InfoRádió / MTI
2006. november 6. 07:03
A Tárki felmérése szerint a magyar lakosság 65 százaléka fejlesztené Oroszországgal a gazdasági, 61 százaléka pedig a kulturális-tudományos kapcsolatokat, a politikai viszonyokban azonban óvatosabbak voltak a megkérdezettek.

A Magyar Ruszisztikai Egyesület és Intézet felkérésére végzett közvélemény-kutatás alapján a politikai kapcsolatok bővítését a megkérdezettek mindössze 38 százaléka támogatná.

A szeptember közepén készült, 1033 ember megkérdezésén alapuló felmérés szerint a válaszadók 56 százaléka szerint az oroszok hatottak legkedvezőtlenebbül a magyar történelemre, míg a törököket 50 százalék nevezte meg.

Az oroszt kevesen tanulnák

Arra a kérdésre, hogy mely nyelveket érdemes megtanulni, a megkérdezettek 80 százaléka az angolt nevezte meg az első helyen.
A nyelvek közötti erősorrendben az angol 35 százalékot, a német 27-et, a francia 13-at, az olasz 8-at, a spanyolra 7-et, az orosz pedig 5-öt kapott, vagyis az 1990 előtt kötelezően, azaz a legtöbbeknek tanított orosz a 6. helyre csúszott vissza.

Lenin és Sztálin mint kultúrahordozók

Rokonszenv tekintetében az orosz nép a negyedik helyre került a svédek, a németek, és az amerikaiak mögött.

Az egyetemes kultúra szempontjából legjelentősebbnek tartott három orosz személyiségre vonatkozó kérdésre válaszolva Tolsztojt 18 százaléknyian említették meg, őt követi Puskin 12, majd Lenin 10 és Csajkovszkij 8 százalékkal. Vlagyimir Putyin orosz államfo a 8., Sztálin pedig a 11. helyen végzett.