"Évente 18 ezer fiatalnak kellene meghalnia Magyarországon"

Infostart
2006. november 6. 06:52
Az adatok szerint a drogfogyasztók egy része "felelősen" használja a kábítószert - közölte a nemzeti drogmegelőzési intézet igazgató-helyettese. Topolánszky Ákos az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy ha a kábítószer-használat fejlődő betegség lenne, akkor ma Magyarországon mintegy 18 ezer fiatalnak kellene meghalnia.

A Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgató-helyettese az InfoRádió Aréna című műsorában emlékeztetett arra, hogy a felmérések azt mutatják, hogy Budapesten minden második fiatal már legalább egyszer kipróbált valamilyen kábítószert.

Topolánszky Ákos szerint a probléma és a róla való gondolkodás kettévált, ezért elképzelni sem tudjuk, hogy a kábítószernek lehet "felelős" használati módja. "Márpedig az adatok azt mutatják, hogy a fiatalok sokkal felelősebbek, mint a mindenkori kormányzat ezzel kapcsolatban" - jelentette ki a szakember.

A Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgató-helyettese azt mondta, hogy bár a fiatalok körében folyamatosan nő a kábítószerek kipróbálási aránya, ez a legtöbbször csupán tapasztalatszerzést jelent.

Kontrollált felhasználás

"Ha nem felelősen tennék ezt, és igaz lenne a kábítószerekkel kapcsolatos addikciós modell, amely szerint ez egy állandóan fejlődő betegség, amelyben nincs megállás és a vége halál, akkor ma évente 15-18 ezer fiatalnak kellene meghalnia Magyarországon" - mondta Topolánszky Ákos.

A szakember szerint ez azonban nem így van, és ez is azt mutatja, hogy a kábítószereknek van egy olyan használati módja, amely egyfelől csupán beavatási rítus és utána elveszíti a vonzerejét, vagy rendszeres használat esetén a felhasználó képes kontrollálni.

"Nagyon sok tudományos adat van arra vonatkozólag, hogy a nagyon addiktív szernek minősített heroin esetében is a használók fele kontrollált felhasználó, azaz hetente egyszer használja, vagy könnyedén képes leállni vele és csak az örömforrás maximalizálására használja" - mondta a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgató-helyettese az InfoRádióban.

Egyre kevesebb a pénz

Topolánszky Ákos beszélt arról is, hogy évről-évre csökken a szakterület állami támogatása, ezért több programot le kellett állítani. Az igazgató-helyettes így nem tartja elegendőnek a jövő évi költségvetésben a drogpolitikára szánt, 1,2 milliárd forintnyi forrást sem.

A szakember hangsúlyozta: a kábítószer-problémákra a helyi közösségek szintjén kell megoldást találni, ezért a civil szervezetek képezik a drogpolitika alapját, a kabinet viszont épp tőlük vonja meg a forrásokat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Topolánszky Ákos a drogfogyasztásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A Nemzeti Drogmegelõzési Intézet igazgató-helyettese a költségvetésrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást