Véget ért a Fidesz fáklyás felvonulása az Astoriánál - képgaléria

Infostart
2006. november 4. 17:59
Lassan hazaindult a Fidesz fáklyás felvonulásán részt vevő több tízezres tömeg. A délután négy órakor, a Terror Házánál kezdődött demonstráció az Astoriánál ért véget.

A Károly körúton egy teherautóról hangosbeszélőn szólították fel a tömeget arra, hogy a fideszes rendezvény véget ért, és az Astoria felé indulva térjenek haza.

A mintegy 50-60 ezres tömeg ezt követően lassan hazaindult. A rendezők nem engedték a békés felvonulók közé a Szabadság térről érkező hangos, radikális demonstrálókat.

Szombaton délután négy óra után pár perccel kezdődött a Fidesz fáklyás, szolidaritási menete az Andrássy úton.

A szolidaritási menet Gulyás Dénes operaénekes, fideszes országgyűlési képviselő vezetésével elénekelte a Himnuszt.

Szijjártó Péter, a párt szóvivője köszönetet mondott az embereknek azért, hogy nagy számban részt vettek a rendezvényen, békésen és méltóságteljesen demonstráltak, és - ahogy fogalmazott - csendesen emlékeztek a két héttel ezelőtti rendőri brutalitás áldozataira.


Vonul a tömeg
(fotó: fidesz.hu) (képgaléria)

A sort - melynek élén Orbán Viktor pártelnök ment - biztonsági okokból egy mentőautó vezette, a mögötte haladó teherautóról zenét sugároztak.

A tömeg elején álló Orbán Viktor, Schmitt Pál, Pokorni Zoltán, Áder János, Pelczné Gáll Ildikó és Szijjártó Péter egy, Az igazság szabaddá tesz feliratú molinót tartottak maguk előtt.

A Fidesz a rendezvénnyel az 1956-os forradalom leverésének ötvenedik évfordulójára emlékezett, valamint szolidaritását fejezte ki az október 23-i "brutális rendőrterror" áldozataival.