Igazoltatják és megmotozzák az embereket a Szabadság téren

InfoRádió / MTI
2006. november 4. 15:33
Mintegy négyszáz ember gyűlt össze a budapesti Szabadság téren, ahová a Magyar Világszövetsége, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Budaházy Baráti Kör és a Magyar Október Mozgalom hirdetett kormányellenes tiltakozást.

A Magyarok Világszövetsége a Magyarok Házához hirdetett gyülekezőt, de mivel alig harminc ember érkezett oda, nem gyalogosan, hanem autókkal mentek át a Szabadság térre és csatlakoztak az ott már megkezdett rendezvényhez.

Nem sokkal később érkezett a térre a Magyar Október Mozgalom által szervezett tiltakozó menet, amely az Andrássy út Hősök tere felüli végétől indult. Az időközben 60-70 főre növekedett menet tagjait a téren lévők nagy ovációval fogadták.

Gyetvay György Gergely, a Magyarok Világszövetségének budapesti elnöke a távirati irodának azt mondta: rendőri provokációtól és agresszív fellépéstől tartanak az emberek, ezért az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 50. évfordulóján várhatóan minimális emlékező merészkedik ki az utcára.

Gyetvay György Gergely hangsúlyozta: rendezvényük békés és kiszűrik maguk közül az esetleges provokátorokat.

A távirati iroda tudósítója szerint a Szabadság tér környékén a rendőrök igazoltatnak minden olyan fiatalt, akinek feje kopaszra van nyírva, bőrdzsekit, fekete ruhát, vagy kapucnis felsőt visel. A rendőrök több embert is megmotoztak.