A 301-es parcellánál koszorúzott Gyurcsány Ferenc

InfoRádió / MTI
2006. november 4. 10:07
Szocialista politikusok tartottak megemlékezést a Rákoskeresztúri Köztemetőben az 1956-os forradalom leverésének 50. évfordulóján.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter a kormány nevében, Hiller István, az MSZP elnöke a párt, Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője pedig a frakció nevében hajtott fejet a 301-es parcellánál.

A politikusok koszorút helyeztek el a központi emlékhelyen, majd egy-egy szál virágot helyeztek el Nagy Imre sírjánál és a 298-as parcellánál az áldozatok nevét tartalmazó márványtábla előtt.

A politikusok megemlékezésén rendbontás nem történt, a helyszínen civilek is kevesen voltak, csak egy-két család vitt virágokat hozzátartozóik sírjára.

A 301-es parcellánál több rendőr is jelen van, az esemény előtt tűzszerészek is megjelentek a helyszínen, és átvizsgálták az érkezők táskáját.

A Felvonulási téren is koszorúztak

Gyurcsány Ferenc és szocialista politikusok virágokat helyeztek el a budapesti, Felvonulási téri 56-os emlékműnél is.

A miniszterelnök Hiller István szocialista pártelnök társaságában érkezett. Az emlékműnél Kiss Péter munkaügyi miniszter, Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető, Varjú László frakcióvezető-helyettese, Simon Gábor választmányi elnök és több szocialista kerületi polgármester is lerótta kegyeletét.