Lassabban fogy a magyar

InfoRádió / MTI
2006. október 31. 09:24
Az év első nyolc hónapjában lényegesen mérséklődött a népességcsökkenés üteme: a születések száma kismértékben emelkedett, a halálozásoké jelentős mértékben csökkent az elmúlt évhez képest. Kevesebben kötöttek házasságot, mint egy évvel korábban; a népesség becsült lélekszáma augusztus végén 10 millió 67 ezer volt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatójából.

Az előzetes adatok szerint 2006 első nyolc hónapjában 65.763 gyermek született, 87.537 lakos hunyt el, 30.962 házasságkötés történt.

Az év első nyolc hónapja közül kettőben csökkent, hatban emelkedett a születések száma az előző évhez képest, összességében az év első nyolc hónapjában mintegy 900-zal, 1,4 százalékkal több újszülött jött világra, mint az elmúlt év azonos időszakában.

A tavaszi influenzajárvány elmaradása jelentősen csökkentette a halálozások számát, a hirtelen beköszönő hőség miatt viszont júniusban és júliusban 740-en haltak meg.

Ennek ellenére az említett nyolc hónapban a halálozás jelentős mértékben, 4,4 százalékkal visszaesett, ez mintegy 4.000 fővel kevesebb elhunytat jelentett a tavalyi hasonló időszakhoz képest.