Az SZDSZ a hétvégétől, a Fidesz a klónok támadásától tart

InfoRádió / MTI
2006. október 31. 10:32
Az SZDSZ szerint félő, hogy november 4-én is ugyanolyan utcai megmozdulások lesznek, mint amilyenek október 23-án voltak. A Fidesz szerint a hatalom nem viseli el az ellenvéleményt, erőszakkal vág vissza. Minderről napirend előtt beszéltek a képviselők a parlamentben.

Fodor Gábor (SZDSZ) közölte: a forradalom 50. évfordulójának ünneplési módja az egész ország szégyene, hiszen kormányellenes tüntetéssé vált.

Előttünk van még november 4., a nemzeti gyásznap. Kérdés, hogy akkor is ugyanaz várható-e, mint október 23-án? - tette fel kérdést.

Kifejtette, hogy egyesek szerint a gyülekezési jog hibáiból fakadóan állt elő ez a helyzet, míg szerinte az ellenzéki párt a felelős.

Ha a Fidesz úgy véli, hogy ultimátumot adhat a koalíciónak a miniszterelnök leváltására, akkor miért ne gondolhatnák a tüntetők, hogy ezzel a kormánnyal szemben nem kell betartani a törvényeket? - vetette fel.

Fodor Gábor hozzátette: ha a Fidesz felhagy ezzel a retorikával, akkor lehet remélni, hogy a tüntető csoportok visszatérnek az alkotmányos rendhez.

A hatalom visszavág

Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz) A hatalom visszavág: a klónok támadása című felszólalásában arról beszélt, hogy október 23. a magyar demokrácia legsúlyosabb kudarca.

Tizenhat éve nem volt arra példa, hogy az ünneplő tömeget a rendőrség feloszlassa - mondta.

A politikus hangsúlyozta: a hatalom nem viseli el az ellenvéleményt, erőszakkal vág vissza, hogy senki ne merjen többet utcára menni.

Pelczné Gáll Ildikó kifogásolta, hogy az oszlatásban résztvevő rendőröket nem lehet azonosítani.