Orbán: nem ezt mondtam!

InfoRádió / MTI
2006. október 28. 10:11
A Fidesz elnöke szerint félreértelmezik a Strasbourgban az Európai Néppárt frakcióülésén elmondott beszédét. Orbán Viktor a közszolgálati televízió péntek esti hírműsorában hangsúlyozta: felszólalásában nem a Magyarországnak nyújtandó támogatások megvonását kérte az Európai Uniótól, hanem azt szorgalmazta, hogy a közösség ne nyújtson segédkezet a posztkommunista kormányzatoknak.

Hozzátette: az adatszolgáltatásokkal összefüggésben arra hívta fel az unió figyelmét, hogy ha a közösségnek valamelyik tagállam valótlan adatot szolgáltat, azt mielőbb nyilvánosságra kell hozni, különben - mint fogalmazott - Magyarországhoz hasonlóan a pénzügyi csőd közelébe juthat az érintett tagország.

Orbán Viktor azt mondta: nem a Strasbourgban tett nyilatkozata sérti Magyarország érdekeit, hanem a magyar kormány, amely hosszú hónapokon keresztül valótlan adatokat közölt az Európai Unióval, letiporja az emberi jogokat, és rendőri brutalitást próbál fedezni a nyilatkozataival.

A Fidesz elnöke szerint a legnagyobb ellenzéki párt népszavazási kezdeményezése az utolsó demokratikus lehetőség a demokrácia helyreállítására.