"A rendszerváltás óta a pártkasszákba megy a pénz"

InfoRádió / MTI
2006. október 28. 12:54
A feketegazdaság visszaszorításáért és az állami korrupció ellen demonstráltak Budapesten a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetségének megmozdulásán. Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke a Clark Ádám téren azt mondta: ha a feketegazdaságot nem hagyják szabadon növekedni, akkor nem lett volna szükség a megszorító intézkedések többségére.

Az érdekképviseleti vezető hozzátette: a kormányzatot és a munkaadókat tárgyalásra kell kényszeríteni.

Kónya Péter, a Liga társelnöke arról beszélt, hogy a rendszerváltás óta a pártkasszákba és mások zsebébe megy a pénz. Hangsúlyozta, a munkavállalók azért dolgoznak, hogy az ország jobban éljen.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke azt javasolta a kormánynak, hogy térjenek vissza a valódi egyeztetéshez, mert a munkavállalók többsége nem az utcán kíván megoldást találni a problémákra.

Úgy vélik, hogy ehhez az eddigieknél hatékonyabban kellene fellépni a feketegazdaság ellen.

A szervezők szerint nem lenne szükség a kormányzat által bejelentett megszorításokra, ha a feketegazdaságban tevékenykedő cégek is hozzájárulnának az ország kiadásaihoz.

A szónokok az Alagút bejáratánál felállított hatalmas "Feketegazdaság" feliratú, fekete transzparens előtt beszéltek.

A feketegazdaságot jelképező transzparenst lerántották az Alagút bejárata elől, mondván, ez azt jelképezi, hogy már látszik a fény az alagút végén.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást