Kórházi létszámcsökkentésről döntöttek az új városatyák

Infostart
2006. október 26. 12:19
Elfogadta a jövő évi útfelújítási programról és a kórházi létszámcsökkentésről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés első ülésén.

A beruházás keretében 133 utat újítanak fel 15 milliárd forint értékben. A rekonstrukció költségének felét várhatóan a központi költségvetés állja.

A képviselők döntöttek arról is, hogy 6 kórházban összesen 43 állást szüntetnek meg, és arra kérték az önkormányzati minisztériumot, hogy járuljon hozzá a leépítés költségeihez.

A közgyűlés elnapolta a képviselők számára beszerzendő laptopok ügyét. A mintegy 35 millió forintos kiadásról akkor döntenek majd, ha felálltak a közgyűlési bizottságok.

Szintén elhalasztotta a testület a központi szennyvíztisztító építésére kiírt pályázat eredményhirdetését, mert még nem alakult meg a közbeszerzési bizottság.

A közgyűlés első ülését a főpolgármester-helyettesek nélkül tartották meg, mert a koalíciós pártok még nem kötötték meg az együttműködési szerződést.

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal a helyettesek megválasztásának elmaradása miatt törvényességi észrevételt tesz a következő napokban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást