Az ügyészség elutasított Gyurcsány fideszes feljelentését

InfoRádió / MTI
2006. október 26. 12:36
Elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség azt a beadványt, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen nyújtott be két fideszes képviselő. Ezt Áder János, a feljelentés egyik kezdeményezője közölte.

A politikus kérdésre válaszolva elmondta: az ügyészség valóban elutasította Balsai István volt igazságügy-miniszterrel közösen tett beadványukat, amelyben büntetőeljárást kezdeményeztek Gyurcsány Ferenc ellen.

Álláspontjuk szerint ugyanis a kormányfő közérdekű adatokat nem hozott nyilvánosságra, illetve hamisított meg, és ezzel megvalósította a közérdekű adattal való visszaélés büntető törvénykönyvi tényállását.

Áder János ugyanakkor közölte: az ügyészég döntése ellen panasszal élnek. A politikus azt nem akarta elmondani, hogy a hatóság milyen indokkal utasította el a beadványt, csak annyit közölt, az ügyészég hosszú jogi indoklását elfogadhatatlannak tartja, és reméli, másodfokon körültekintőbben járnak el.

Áder János, az Országgyűlés fideszes alelnöke és Balsai István fideszes országgyűlési képviselő október első felében nyújtotta be beadványát az ügyészséghez. A feljelentési szándékot Áder János hozta nyilvánosságra a Fidesz Kossuth téri nagygyűlésén, október 7-én.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást