Kövér: "a történtek rettenetesen bűzlenek"

InfoRádió / MTI
2006. október 25. 16:03
Kövér László fideszes képviselő szerint a rendőrség módszeresen hergeli az embereket. A politikus erről az emberi jogi, a rendészeti és a nemzetbiztonsági bizottság csonka együttes ülésén beszélt.

Korábban a kormánypárti képviselők nem fogadták el a napirendet, majd kivonultak a teremből, az ellenzéki képviselők azonban informálisan tájékozódtak az október 23-án a fővárosban történtekről a jogvédő szervezetektől.

Kövér László kijelentette: az elmúlt öt év ügyeit sorba véve se szeri, se száma a kormánypártok jogsértéseinek. Mint mondta: nem egyik pillanatról a másikra zuhant az ország ebbe az állapotba, hanem lassan csúszott bele.

"Lopakodó diktatúra korszakát éljük öt év óta" - mondta, hozzátéve: ez egy szándékos folyamat eredménye.

A politikus kijelentette: "az a helyzet (...), az a szándék olvasható ki (...) az elmúlt évek történéseiből, hogy meg kell félemlíteni a magyar embereket, meg kell félemlíteni a választópolgárokat".

Mint mondta, a választópolgárok három csoportba sorolhatók: vannak MSZP-szavazók, Fidesz szavazók és ingadozók.

A Fidesz-bázist el kell rettenteni attól, hogy az utcára merészkedjenek - vélekedett a kormányzati szándéktól.

"Ennek a forgatókönyvnek az első lépése, amikor a Nemzetbiztonsági Hivatal teljesen illetéktelenül óva intette a jogaikat gyakorolni szándékozó békés polgárokat attól, hogy az utcára menjenek, mert hátha valami bajba keverednek. (...) És ez a baj most be is következett" - mondta.

A harmadik csoportról azt mondta: az ingadozóknak pedig előre el kell venni a kedvüket attól, hogy az utcára vonuljanak.

Kérdésként fogalmazta meg: szakszerűtlenség volt vagy szándékos provokáció, amit a rendőrség tett október 23-án.

Kövér László szerint "profi módon" választották szét a tömeget a Kossuth Lajos utcában, ugyanakkor a műveletek kezdetekor nem voltak képesek arra, hogy a néhány száz, ezer randalírozót ne a Fidesz-gyűlés irányába tolják.

"Ez vagy szakszerűtlenség, vagy pedig szándékos provokáció, és én azt gondolom, hogy ez utóbbi. De mind a két esetben a rendőrség vezetőinek le kellene vonni a konzekvenciákat, hogy alkalmatlanok arra, amit csinálnak" - mondta.

A fideszes politikus kijelentette: véleménye szerint a rendőrség "módszeresen hergeli az embereket".

Ami október 23-án történt, "az nem volt más, minthogy a néhány száz, maximum kétezer törvénysértő (...) emberhez tudnak-e ezreket, tízezreket még toborozni, hogy a felfordulás még nagyobbnak lássék" - mondta. Szavai szerint a "rendőrség szándékosan gyűjtötte magának az ellenfeleket az utcán".

Feltette a kérdést: "nem arról van szó, többek között, hogy meg kell erősíteni a rendőrség kormány iránti lojalitását? És ha ennek a pénz az akadálya, mert több pénzt nem tudnak nekik adni, akkor nyilvánvaló ellenségképet kell eléjük felrajzolni? Nyilvánvalóan hergelni kell őket, gyűlölettel eltölteni azokkal szemben, akik az utcán jogosan vagy jogtalanul a véleményüket mondják el?"

"Ami történt, az bűzlik, rettenetesen bűzlik" - tette hozzá, megjegyezve: "a politikai háttere bűzlik az ügynek".

"Egyetlen nyilvánvaló hátsó szándéka van annak, ami ma Magyarországon zajlik: hogy az ország nyomorúságos állapotáról, amibe egy hazug, alkalmatlan koalíció és annak még hazugabb, még alkalmatlanabb vezetői juttatták az országot, ezekről a problémákról eltereljék a figyelmet". De ez hiábavaló törekvés - fűzte hozzá.

Kövér László kijelentette: "Magyarország nem demokrácia. Magyarország ma Lukasenko idézőjeles demokráciájával van versenyben Európában".

Szavai szerint ez mindenkinek a szégyene, aki a 16 évben, de különösen az elmúlt öt évben hozzájárult ahhoz, hogy idáig fajulhassanak a dolgok.