Simicskó szerint gyanús a rendőrök felkészültsége

Infostart
2006. október 24. 11:55
A kereszténydemokrata Simicskó István képviselő szerint ki kell vizsgálni azt, hogy arányban volt-e a rendőrség által alkalmazott erő a tüntetők jelentette veszéllyel.

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke azt mondta: többször is érdeklődött a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójánál a helyzetről, de nem kapott megfelelő tájékoztatást.

"Többet láttam a televízióban a helyszíni tudósításokon keresztül, mint amennyi információt a rendelkezésemre bocsátottak" - tette hozzá.

A politikus ezt sajátos és érdekes helyzetnek nevezte, emlékeztetve arra, hogy a szeptember 23-ára tervezett Fidesz-KDNP-nagygyűlés előtt számos figyelmeztetést kaptak zavargásra, robbantásra, gyújtogatásra készülő bűnözőkről.

Ahhoz képest, hogy a Fidesz és a KDNP most nem kapott információkat, megdöbbentő jeleneteket láttunk: a rendőri fellépés homlokegyenest más volt, mint korábban - mondta Simicskó István.

Ahhoz képest, hogy azt mondták, nincs zavargásra utaló jel, igencsak fel voltak készülve. A látottak alapján szükséges egy parlamenti vizsgálat lefolytatása. Tanukat kell meghallgatni, meg kell nézni, milyen parancsokat kaptak. A rendőri fellépés nem tűnt arányosnak - vélekedett a KDNP-s politikus.

BRFK: az arányosság elvét követték a rendőrök

Jármy Tibor, a BRFK szóvivője közölte: a rendőrség az arányosság elvét követve vetette be eszközeit az összetűzések során.

A szóvivő tagadta, hogy a rendőrség a demonstrálók "kemény magját" a békés tüntetők felé szorították volna.

Politikusok véleménye

Mindenekelőtt tisztán kell látni abban a kérdésben, miként fordulhat elő, hogy egy bejelentett, békés tüntetésre rárontottak a rendőrök október 23-án - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Részletek itt!

A rendőrség csak a dolgát tette tegnap és az éjszaka; az előzetesen be nem jelentett demonstráció feloszlatását törvény írja elő - mondta az InfoRádióban Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Részletek itt!

Az MDF frakcióvezetője azt mondta, hogy nem hivatott a rendőrség intézkedésének jogszerűségét megállapítani, az a vizsgálatok feladata.

Mindenesetre a rendőrök tették a dolgukat - tette hozzá Herényi Károly. Részletek itt!

A kormánypárti többség azt is támogatni fogja, hogy parlamenti vizsgálóbizottság álljon fel, ha erre lesz kezdeményezés - mondta Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető. Részletek itt!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást