Markó Béla távozását követelik

InfoRádió / MTI
2006. október 24. 19:41
Egyszerű indítvány előterjesztésével követeli Markó Béla kormányfő-helyettesi tisztségéből való felfüggesztését a területi autonómiáról szóló megnyilatkozásai miatt a román kormánykoalícióban helyet foglaló Konzervatív Párt (PC).

A PC-nek sikerült összegyűjtenie az egyszerű indítvány benyújtásához szükséges, megfelelő számú aláírást.

Ez a kis párt a kormány gerincét alkotó Demokrata Párttal (PD) és a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), valamint az RMDSZ-szel együtt kormányoz a koalícióban. A magyar politikust azért támadták meg, mert Székelyföld területi autonómiája mellett foglalt állást.

Az indítvány előterjesztői szerint a területi autonómia sérti Románia alkotmányát, úgy vélik, hogy Markó Béla ezzel kapcsolatos nyilatkozatai román- és államellenesek, sovének és irredenták, veszélyeztetik Románia területi integritását, szuverenitását és nemzetállami jellegét.

Ebből kiindulva a PC azt követeli, hogy Markót függesszék fel miniszterelnök-helyettesi tisztségéből, és mihamarabb hívják össze a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülését a székelyföldi területi autonómiatörekvések kivizsgálására.

Az RMDSZ elnöke mélyen erkölcstelennek minősítette a konzervatívok indítványát. Szerinte a parlamenti szavazáskor az RMDSZ liberális és demokrata koalíciós partnerei is nehéz helyzetbe kerülnek.

A kezdeményezés csak akkor lehet sikeres, ha a képviselőházi vitán a törvényhozók fele, valamint további egy fő megszavazza az indítvány szövegét. Ez Markó Béla szerint azt jelentené, hogy a román parlament többsége nem akar együttműködni a romániai magyarság érdekképviseleti szervezetével, ami - mint megállapította - súlyos politikai üzenet lenne.

Ebben az esetben az RMDSZ-nek élesen föl kell tennie majd a kérdést: miként haladhat tovább együtt koalíciós partnereivel.