Gergényi: a rendőrök kemények és bátrak voltak

InfoRádió / MTI
2006. október 24. 14:03
A rendőrök nem voltak agresszívek az október 23-ai fellépéseik során, hanem bátrak és kemények voltak, és törvényesen jártak el - jelentette ki a budapesti rendőrfőkapitány.

Gergényi Péter kijelentette: kedd délig 131 embert állítottak elő jogellenes cselekmények miatt, a szám azonban folyamatosan változik.

Szólt arról is, hogy mintegy 10 rendőr sérült meg, de még ez sem végleges adat.

Emlékeztetett, hogy az október 23-ai rendőri fellépések a Kossuth tér kiürítésével kezdődtek, amikor a tüntetők nem tartották be a korábbi megállapodásban foglaltakat, miszerint alávetik magukat a tűzszerészeti vizsgálatnak.

Hangsúlyozta: kényszerítő eszközök nélkül, felszólítást követően ürítették ki a teret, ahol "közbiztonságra veszélyes eszközök garmadát" találták, például gyújtóbombát, késeket, baltát, kalapácsot.

Hétfő délután spontán, engedély nélkül, több helyen tömegek gyűltek össze, amelyekben többen agresszíven viselkedtek - mondta a főkapitány, külön kiemelve, hogy az Alkotmány utcánál megtámadták a rendőröket, és a sorozatos rendőri intézkedések ezt követően következtek.

Az Alkotmány utcánál jogellenes magatartást tanúsító csoport kétfelé vált, az egyik a Nyugati tér, a másik az Andrássy út felé indult - folytatta a főkapitány.

A Nyugati térnél hamar feloszlatták a tömeget, az Andrássy út felé igyekvőket pedig kísérték - tette hozzá Gergényi Péter, hangsúlyozva, hogy nem terelték őket.

A Deák térnél a rendőrsorfalat megállították, hogy a jogellenes magatartást tanúsítók csoportja ne érjen össze a Fidesz és a KDNP rendezvényen résztvevőkkel.

A rendbontók mégis megpróbáltak "odasimulni" a békésen demonstrálókhoz - mondta.

A rendőrség a főkapitány indoklása szerint azért nem akadályozhatott meg ezt, mert akkor alapjogaikban korlátozták volna őket.

Hozzátette: a további rendőri intézkedések csak a tudomásul vett rendezvény végeztével, a jogkövető állampolgárok távozásával folytatódtak.

"A tömeg erőszakos szétoszlatásának megkezdését rendőri felhívás és figyelmeztetés előzi meg. Mindenkitől elvárható, hogy ha céljai mások, akkor a rendőri felhívásra az erőszakosan fellépő tömeget elhagyja" - idézte a főkapitány az 1994. évi rendőri törvény egyik passzusának miniszteri indokolását.

A jogszabály kimondja azt is: a rendőrségtől nem várható el, hogy oszlatás előtt a tömegben egyenként vizsgálja a résztvevők felelősségét.

"Annak, aki a felszólítás ellenére a tömeget nem hagyja el, vállalnia kell a rendőri fellépés következményeit" - idézte Gergényi.

A főkapitány hangsúlyozta: a rendőröket a jogszabálysértők megtámadták, ez a "világon mindenhol rendőri intézkedéseket vonna maga után".

Szólt arról is, hogy ő volt az, aki engedélyezte valamennyi kényszerítő eszköz alkalmazását a lőfegyver kivételével.

A sajtótájékoztatón több, október 23-án bevetett rendőri eszközt is bemutattak, így a könnygázgránát-kilövőt, valamint azt a duplacsövű vadászfegyvert, amelyet kifejezetten tömegoszlatásra rendszeresített a Rendészeti Biztonsági Szolgálat.

A rendőrök háromféle patront használnak, a riasztó mellett kétféle gumilövedéket.

A parlament biztonságos működése érdekében ameddig csak szükséges műveleti terület marad a Kossuth Lajos tér - mondta Budapest rendőrfőkapitánya.

Ez azt jelenti, hogy a tüntetők egyelőre nem térhetnek vissza a térre.
Gergényi Péter kifejtette: azért döntött így, mert az október 23-ai eseményekből további jogellenes cselekményeket lehet feltételezni és álláspontja szerint a parlament biztonságos működése csak így garantálható.