Demszky: demokratikus egységre van szükség

InfoRádió / MTI
2006. október 23. 14:01
Az 1956. október 23-i forradalomnak a mai naphoz szóló legfontosabb üzenete, hogy demokratikus egységre van szükség minden diktatórikus törekvéssel szemben - jelentette ki Demszky Gábor a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén hétfőn.

A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy ötven évvel ezelőtt egyetlen nap alatt létrejött a nemzeti egység, s "az egész nyomorgó és megalázott ország" a forradalom mellé állt, elsöpörte "a magyar történelem leggonoszabb, hosszú zsarnokságát".

Demszky Gábor kifejtette, egyetért a Nemzeti Kör minapi nyilatkozatával, miszerint ",56 forradalmának máig legfontosabb üzenete: kell lenni egy, a nemzet érdekét szolgáló közös nevezőnek, amelyet úgy az állampolgároknak, mint a politikai pártoknak tiszteletben kell tartani".

Demszky: a köztársaság 1956 gyümölcse és örököse is

A főpolgármester leszögezte: az 1989-ben ezen a napon kikiáltott mai köztársaság 1956 "gyümölcse is és örököse is", a magyar történelem első valódi demokratikus rendszere. A szuverén Magyarország mai képviseleti demokráciája, ezért az '56. október 23-i forradalmi nemzeti egység talaján nyugszik - jegyezte meg.

Demszky Gábor szerint ha ma, a jubileumi október 23-án Budapesten és Magyarországon valaki megkísérelné szembefordítani egymással az 1956-os forradalom bal- és jobboldali örököseit és híveit, akkor az 50 éve ezen a napon megalapozott és 17 éve létrehozott mai magyar demokráciára emelne kezet. "Bízom benne, hogy ilyesmire nem kerül sor" - tette hozzá.

Szili: a közös 56-os lyukas lobogó mára már a 16 év által is megszaggatott szimbólummá vált

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke azt mondta, hogy a szerencsésebb népek történelme a folyamatosság, a kevésbé szerencséseké pedig a folyamatos megtagadás és az ismétlődő nekiveselkedés. Mint megjegyezte: a honfoglalás óta talán csak egyedül az államalapítás az, amely ma már nem vált ki vitákat.

Szili Katalin emlékeztetett rá, hogy "közös elhatározásunk eredményeként" lett a harmadik köztársaság születésnapja az októberi forradalom kitörésének napja. Mégis azzal kell azonban szembesülnünk, hogy nemzeti ünnepünket állandó viták kísérik, "hogy a közös 56-os lyukas lobogó mára már a 16 év által is megszaggatott szimbólummá vált" - mondta.

Mivel pedig 1956. októbere és 1989. ősze a köztársaságé, mindannyiunké, "s aki köztársaságpárti az e magasztos évfordulón sem engedhet a nemzetet egyesítő '56-ból" - szögezte le.

Pomogáts: szabad ugyan ma az ország, de nem működik a társadalmi igazságosság

Pomogáts Béla irodalomtörténész személyes, egyetemista emlékeit felidézve leszögezte, hogy szabad ugyan ma az ország, de ma sem működik a társadalmi igazságosság és az emberek egyenlősége és a testvériség eszménye sem. Emlékeztetett arra, hogy ez a hármas jelszó a francia forradalom óta, minden forradalom vezérgondolata.

Utalva arra, hogy a magyar történelem egyik szomorú hagyománya a testvérharc, amit Szent Istvántól a kuruc-labanc időszakon át, a Kádár János-Nagy Imre ellentéten át napjainkig végigkísért. Leszögezte: "megérdemelné a magyar nép azt, hogy ne ez a testvérharc érvényesüljön a jelenben, hanem az, amit 1956, a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméje képvisel".

Főként kormánypárti képviselők jelentek meg az ünnepségen

A Fővárosi Önkormányzat képviselőinek egyharmada, főként kormánypártiak jelentek meg az ülésen. A legkisebb, háromtagú MDF-frakcióból ketten, a harmincfős Fidesz-KDNP-frakcióból négyen vettek részt a megemlékezésen.