Még nagyobb áremelések, még erősebb tiltakozások 2007-ben

Infostart
2006. október 20. 07:45
A Morgan Stanley londoni elemzője szerint a kormánynak jövőre még a szeptemberinél is nagyobb nyomásgyakorlással kell szembenéznie, miután januárban ismét jelentősen emelkednek a hatósági árak, a közszféra bérei viszont nem változnak. Lapszemle.

A Magyar Nemzetben olvasható, hogy a koalíciós pártok önkormányzati választási veresége után a bukott politikusok segítségére siethet a központi költségvetés. A kormány kedden rendelkezett arról, hogy több volt polgármester kortól és a hivatali ciklusok számától függően közszolgálati járadékot kaphat.

A Világgazdaság összefoglalójából kiderül, hogy a Nemzetközi Valutaalap álláspontja szerint visszakozhatnak azok az országok, amelyek az elmúlt években egykulcsos adórendszert vezettek be. A most közzétett elemzés szerint az adóbevételek Szlovákiában, Romániában és több más, a lineáris adóztatásra áttért közép- és kelet-európai országban is csökkentek, miközben az adórendszer nem mindenhol vált átláthatóbbá.

A Napi Gazdaság interjút közöl Parargh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével, aki elmondta, hogy a megszorító intézkedések hatására a cégek egy része elbocsátja, és a továbbiakban feketén foglalkoztatja az alkalmazottakat. Parragh László több forrásból úgy értesült, hogy a vállalkozások fenyegetést kaptak: ha bejelentik, hogy a duplájára emelt járulékot nem tudják kifizetni, kellemetlen helyzetbe kerülhetnek az adóvizsgálatnál.

A Népszabadság arról ír, hogy a békés politikai tiltakozás az Egyesült Államokban is alkotmányos jog. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a washingtoni Fehér Házzal szemben lévő Lafayette téren negyedszázada tart a háborúellenes demonstráció. Vannak olyanok is, akik a Békepark 1981-es megnyitása óta gyakorlatilag ott élnek.

Az Index adja hírül, hogy csütörtöktől szabadon letölthető az Internet Explorer 7, ám egyelőre csak azok tudják megszerezni a böngésző program legújabb verzióját, akik kifejezetten érdeklődnek a termék iránt, mivel a telepítőt külön kell letölteni és elindítani. Novembertől azonban az Explorer 7 bekerül a Microsoft automatikus frissítései közé.

A Portfolio.hu írja, hogy 2007 elején, miután újabb jelentős hatósági áremelések következnek be, illetve a közszféra bérbefagyasztása miatti tiltakozások felerősödhetnek, a néhány héttel ezelőttinél is nagyobb nyomásgyakorlással kell szembenéznie a magyar kormánynak - ezt jósolja a Morgan Stanley londoni piaci elemzője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást