A Kossuth teret az '56-os megemlékezések idejére kettős kordonnal kettéválasztják.
A téren maradhatnak a tüntetők sátrai is, amelyeket 23-án kora reggel átvizsgálnak a tűzszerészek.
A demonstrálók létszámát nem korlátozza a rendőrség, az indoklás szerint azért, mert úgy vélik: erre nincs szükség.
Ugyanakkor mindenkinek, aki a Kossuth térre megy, biztonsági átvizsgáláson kell átesnie.
Bene László kiemelte: bízik abban, hogy a tüntetők méltó módon fognak megemlékezni 1956-ról.
Elmondta: napok óta folyt a tárgyalás, két érdeket szerettek volna összeegyeztetni.
Az egyik az volt, hogy a Magyarországra látogató különösen védett személyeknek a megfelelő biztonságot garantálni tudják, a másik pedig az, hogy a demonstrálók zavartalanul gyakorolhassák állampolgári jogaikat.
Nem lehet tovább húzni az időt - mondta, hozzátéve, hogy sem a demonstrálókat, sem a vendégeket, sem a biztosításban résztvevőket nem lehet bizonytalanságban tartani.
A rendőrség a döntésnél valószínűleg figyelembe vette Sólyom László köztársági elnök kérését, aki arra intette Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy az alkotmányos jogokat szem előtt tartva, az erőszak kerülésével oldják meg a helyzetet.