Gyurcsány: autópályák helyett gyorsforgalmi utak

Infostart
2006. október 19. 12:57
A kormány álláspontja szerint a kis- és középvállalkozások fejlesztési támogatásainál a kedvezménnyel elérhető forrásoknak kell többségbe kerülniük a vállalkozásoknak ingyen juttatott tőkével szemben - mondta a kormányfő a Nemzeti Fejlesztési Tanács ülésén. A Fidesz szerint a foglalkoztatás bővítésének egyedüli útja a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítése, uniós forrásokból való feltőkésítése.

Gyurcsány Ferenc azt kérte a testület tagjaitól, hogy határozott véleményt alakítsanak ki ebben a kérdésben.

A kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére mintegy 3.000 milliárd forint áll majd rendelkezésre 2007-2013 között.

"... ha a vállalkozások mögött nincs valódi saját kockázatviselési képesség, azaz közpénzből szeretnének kockáztatni, majd a hozamból magántulajdont létrehozni, ez legalábbis felvet nagyon komoly morális kérdéseket is" - mondta a miniszterelnök.

"Jelentős feszültség van az infrastruktúra-fejlesztésben" - jelentette ki a miniszterelnök.

Mint mondta, a kormány azon az állásponton van, hogy az autópálya-fejlesztést nagyon sok helyen gyorsforgalmi utak építésével kell pótolni.

A költségvetéssel kapcsolatban elmondta, hogy miközben "nagy szigorúságot" érvényesítenek, van két terület, ahol ez nem jelent forrásszűkítést: az egyik a nyugellátás és a családtámogatás, a másik pedig az európai pénzek lehívásához szükséges hazai forrás.

A kormányfő elmondta: a jövő héten a kormány elfogadja az Új Magyarország Fejlesztési Terv utolsónak tekintett változatát, és azt benyújtja Brüsszelnek.

Gyurcsány Ferenc szavai szerint a kormány számára az a legfontosabb, hogy sikerüljön összeegyeztetni a rövid és hosszú távú célokat és programokat, a nagy elosztórendszereket és az igazgatást érintő reformok ügyét a nagy fejlesztési ügyekkel.

Hozzátette, hogy az "összeillesztési zavarokkal" kapcsolatban részletes és konkrét jelzéseket nem kaptak.

Úgy vélte, az átfogó, az operatív programokon túlmutató tervek közül a legnehezebb a kistérségi integrált programok és a szegénységellenes program végrehajtása lesz. A többi eszközrendszere ugyanis jóval világosabb - tette hozzá.

A Fidesz a vállalkozások feltőkésítése mellett

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke szerint ez a kormányzati hozzáállás azt üzeni a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak, hogy a kormánynak esze ágában sincs enyhíteni a hibás gazdaságpolitika, a megszorító intézkedések és a körbetartozás miatt ellehetetlenülő helyzeten.

A foglalkoztatás bővítésének egyedüli útja a legnagyobb munkaadói szektor, a hazai mikro-, kis- és közepes pvállalkozások megerősítése, uniós forrásokból való feltőkésítése - írta közleményében.

A Fidesz javaslata szerint az mkkv-szektor fejlesztésére olyan önálló operatív programot kell kidolgozni, amely legalább az uniós források 15 százalékával rendelkezik.

A legnagyobb ellenzéki párt képviselője hangsúlyozta: a Fidesz 1.500 milliárd forintot javasol fordítani a második Nemzeti Fejlesztési Terven belül a hazai mkkv-k fejlesztésére hét év alatt.

"A fenti összeg kétharmad részéből egy pénzügyi alap felállítását javasoljuk a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére, versenyképességük javítására, míg a maradék egyharmadot új, adózó munkahelyek teremtésének közvetlen segítésére" - írja.

{{keretes_cim}}

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint jelenleg nincs pénz az Új Magyarország Fejlesztési Tervben a tudásalapú gazdaság megteremtésére.
Vizi E. Szilveszter az InfoRádiónak azt mondta: a Budapesten jelenlévő szellemi tőkét fókuszálni kellene néhány kiválasztott területen.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vizi E. Szilveszter a fejlesztési tervrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Bajnai Gordon a fejlesztési tervrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást