Rogán: a történelem főutcáján csak együtt tudunk végigmenni

InfoRádió / MTI
2006. október 18. 18:55
A történelem főutcáján csak együtt tudunk végigmenni, baloldaliak és jobboldaliak együtt - jelentette ki Rogán Antal, az V. kerület polgármestere a Fidesz Kossuth téri rendezvényén.

A politikus elmondta: sokszor nem látni előre, mennyi nehézséget rejt a történelem főutcája, de ő hisz benne, hogy érdemes végigmenni rajta.

Rogán Antal szerint október elsejének és a "mai sorsfordító" eseményeknek az a nagy tanulsága, hogy abból a slamasztikából, amelybe a Gyurcsány-kormány vezette az országot, baloldaliak és jobboldaliak csak együtt tudják kirángatni az országot.

A V. polgármestere közölte: az emberek leszavazták a hazugságot, a hazug politikusokat, a lendületes semmittevést és a dübörgő válságot, mindazt, amit Gyurcsány Ferenc és kormánya az elmúlt két évben Magyarország polgárainak nyújtani tudott.

Rogán Antal a belvárosi polgárok nevében megköszönte a Kossuth téri békés demonstráció szervezőinek és résztvevőinek, hogy az elmúlt hetekben "úgy jártak el, ahogy vendégekhez illik", ügyeltek a rendre és a tisztaságra.

A politikus szónoklata előtt Czakó Gábor író elemezte Gyurcsány Ferencet és beszédeit. A miniszterelnökről szóló szavait és idézeteit a tömeg többször hangosan úgy kommentálta, hogy "Börtönbe! Börtönbe!".