Felfüggesztett börtönbüntetés a volt államtitkárnak

InfoRádió / MTI
2006. október 17. 12:31
Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Szabadi Béla egykori kisgazda földművelésügyi államtitkárt hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Bíróság. Az ítélet nem jogerős.

A kétmilliárdos hűtlen kezeléssel, illetve sikkasztással vádolt egykori földművelésügyi államtitkárt két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság. A bíróság 19 rendbeli hűtlen kezelésben mondta ki bűnösnek az államtitkárt a hűtlen kezelés vádja alól felmentette.

Szabadi Béla ügyvédje nem elégedett az ítélettel ezért a Legfelsőbb Bírósághoz fordul. Bárándy György hozzátette : a vádhatóság által összegyűjtött bizonyítékok nem voltak meggyőzőek ezért is kérte védence felmentését a bíróságtól.

Az ügyész korábban vádbeszédében letöltendő szabadságvesztést kért Szabadi Bélára, aki az Orbán-kormány idején, Torgyán József minisztersége alatt volt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára.
Szabadi Béla ellen három éve indult meg a büntetőeljárás.

A vádak között szerepel egyebek között, hogy az államtitkár a tárca cégeinek utasítást adott az FTC-vel kötött reklámszerződésekre, külföldi repülőútjaira pedig első osztályon, kísérőjével ment.

Szabadi Béla az eljárás során mindvégig következetesen tagadta a terhére rótt cselekményeket.

A vádirat szerint Szabadi Bélát több mint 20 rendbeli hűtlen kezeléssel, továbbá csalással és sikkasztással vádolták.

Az 1999-2000-ben elkövetett cselekmények miatt 2001 júniusában a parlament felfüggesztette a politikus mentelmi jogát és a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte Szabadi Bélát.

A volt politikai államtitkár több hónapot volt börtönben később pedig házi őrizetben illetve lakhelyelhagyási tilalom alatt állt.

Szabadi Béla az eljárás során tagadta bűnösségét. Az ügy többi vádlottját a bíróság felmentette a vádak alól.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást