Schmitt Pál: az igazság oldalán állunk

Infostart
2006. október 15. 18:41
A hazugság és a gazdasági adatok meghamisításának elutasításáról beszélt a Fidesz alelnöke a budapesti Kossuth téren tartott újabb tüntetésen. Schmitt Pál beszédében hangsúlyozta: azért sikeres a pártja által meghirdetett demonstráció, mert az embereknek elegük van a félrevezetésből.

A politikus azt mondta: egyetértenek Sólyom László köztársasági elnökkel abban, hogy a miniszterelnök lelepleződése miatt morális válság van az országban.

A Fidesz alelnöke úgy vélte: a többi európai országban a sajtó, a népharag és a parlament napokon belül távozásra kényszerített volna egy hazug kormányfőt.

A szabadság oldalán, a szabad véleménynyilvánítás oldalán állunk - jelentette ki a politikus.

Schmitt Pál hangsúlyozta: európai parlamenti képviselőként azért tájékoztatja az uniós államokat a Magyarországon történtekről, mert az eladósodottság és a munkanélküliség nem tekinthető magyar belügynek.

Vissza az alapokhoz

A politikus szerint az Európai Unió nem fogja megengedni, hogy a szocialista magántőke kezébe kerüljenek a közösségi források Magyarországon.

A Fidesz alelnöke elmondta: a források követhetetlen felhasználása tipikusan szocialista gyakorlat. A Fidesz mindezt Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter nyilvánosságra került beszédével kapcsolatban mondta a többezres tömeg előtt.

Az ellenzéki politikus kiemelte: vissza kell térni a demokrácia alapvető kérdéseihez.

A Kossuth téren 10. napja tartanak demonstrációt Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének felhívására.